Az interjút Natella Speranskaya készítette az olasz „Eurasia. Rivista di studi geopolitici” című szemle főszerkesztőjével, Claudio Muttival. Egy többpólusú világ teóriája. Ezen témával a középpontjában kerül megrendezésre egy nemzetközi konferencia a Moszkvai Állami Egyetemen az Eurázsia Mozgalom szervezésében április 25-26-án.

Mi a véleménye a mai világrendről / nemzetközi rendszerről? Ön „igazságosnak”, „jogosnak” tartja a jelenlegi világrendet? Ha igen, akkor miért? Ha nem, mit gondol, meg lehet változtatni? Vajon már változóban van?

Amennyiben, mint a görög kultúra örökösei, elfogadjuk Arisztotelész nézőpontját és úgy gondoljuk, hogy a rend egy harmonikus elrendezés (táxis), melynek oka az univerzális értelem (nousz), kénytelenek vagyunk azt mondani, hogy a jelenlegi nemzetközi rendszer nemcsak igazság- és jogtalan, de nem is nevezhető rendnek. Nem rend, mivel nem a nousz-on alapul, hanem epithymíán, értsd: azon a mértéktelen étvágyon, mely a történelemben, mint uzsoracivilizációra épülő imperializmus van jelen, s amelynek legnagyobb képviselője az Amerikai Egyesült Államok.

Az aktuális nemzetközi rendszer nem igaz, mivel az igazság annyit tesz, mint „mindenkinek megadni a magáét” (suum cuique tribuere) , miközben ez a rendszer nemcsak megtagadja mindezt a népektől, hanem elrabolja tőlük a vizet és a földet, ahogy Palesztinában a cionista iga alatt. Az egypólusú rendszer egy világzsarnokságként jelenik meg. Csakhogy ez a zsarnokság kezd ingadozni, mert más kontinentális hatalmak megjelenése egy a mainál kevésbé igazságtalan rendszer születését hirdeti.

Mi a véleménye egy amerikai globális hegemóniáról, vagy az egypólusú világ teóriájáról? Hogyan kapcsolódik ehhez a globalizáció? Ez egy átok, vagy csupán egy áldás álruhában bolygónk emberei számára? Mi, véleménye szerint, az elsődleges jellemzője ennek a hegemóniának/dominanciának: katonai, kulturális, gazdasági, esetleg más tényezők, vagy tényezők kombinációja?

Egyértelmű, hogy az USA egypólusú, hegemonikus terve különböző tényezők kombinációján nyugszik. Ott van a katonai tényező, mely katonai bázisok globális hálójából áll. Aztán a gazdasági tényező, mely abban áll, hogy megfosztja az embereket saját vagyonuktól, munkájuk gyümölcsétől USA-beli uzsorás intézményeken keresztül. Következik a kulturális tényező, amely a mindennapi élet kolonizációja, amely megnyilvánul, nem csupán a szimbolikában, zenében, művészetekben, gasztronómiában és szórakozásban, de a heideggeri „Lét Házában” , értsd: nyelvben is. Valójában, ha nem is vagyunk kötelesek angolul beszélni egymás között, angol kölcsönszavakat vezetünk be a beszélgetéseink során. De az Amerikai hegemonikus tervben jelen van egy erőteljes vallási tényező is. Egy szekularizált messianizmus, mely egy paródia, amelyet orosz barátaim könnyedén felismernek, mint az Antikrisztus jellegzetes jegyét.

Mely országok, ország csoportok, társadalmi és politikai erők lehetnek képesek arra, hogy szembeszegüljenek az amerikai hegemóniával, és hogyan?

Az amerikai hegemóniával, kizárólag egy olyan hatalom, vagy hatalmi blokk szállhat szembe, mely rendelkezik ugyanazon előfeltételekkel, melyek lehetővé tették az USA számára a világ meghódítását: kontinentális méretek, demográfia, technológia, ipari potenciál, nukleáris fegyverzet, kulturális presztízs, erős politikai rendszer, a hatalom akarása. Csak az Eurázsia Unió és Kína alkothatják a legerősebb részét egy ilyen blokknak, mely képes lenne kiűzni az USA-t a féltekénkről.

Mit gondol a globalizmus ideájáról, a globális kormányzásról (világkormányról)? Lehetséges egyáltalán ilyen, vagy kívánatos?

Egy fél évszázaddal ezelőtt, Ernst Jünger megjövendölte a „Weltsstaat”-ot, mint a globalizáció koronáját, mely az olyan világhatalmak befolyásának elkerülhetetlen eredménye, mint a technika és a gazdaság. Noha Jünger elismeri, hogy a szabad akarat emberi sajátosság, az embert mégis a „föld fiának” tartja, aki egy az emberi szabadságnál jóval erősebb hatalmak által irányított kozmikus folyamat része. Könnyű lenne azt válaszolni, a taoista doktrínának megfelelően, hogy az „Igaz Ember” par excellence „Az Ég és a Föld fia”, így az akarata, tudatosan együttműködve az Éggel, ellensúlyozni tudja a földi sorsot és semlegesíteni azt.

Lehetséges egy többpólusú világrend? Hogy nézhetne ez ki a modern korban? Egy többpólusú világ előnyösebb lenne, mint egy egy- avagy kétpólusú?

Természetesen, egy többpólusú világrend jobb lenne, mivel ez biztosítaná a geopolitikai gazdagság méltányosabb, egyenlőbb elosztását. Hogy nézne ki? A latin bölcsesség úgy tanítja, hogy „minden hasonlat sántít”, ennek ellenére a többpólusú világ ideájáról mindig I. Sándor cár terve jut eszembe, kiterjesztve az eurázsiai mértékben: egyfajta új Szent Szövetség, amelyben az ősi európai birodalmakat az egész kontinensen kialakulóban levő geopolitikai pólusok helyettesítik. Az Indo-Latin kontinentális egység töltené ki a többpólusú panorámát és az Egyesül Államok egy kizárólag észak-amerikai hatalom lenne, kivéve ha a Panarin professzor által vizionált jövő valóra válik.

Mi határoz meg egy „pólust” a nemzetközi kapcsolatok elméletében? Hogyan hozza összefüggésbe a „pólus” koncepcióját a nemzetközi kapcsolatok elemzésének egyéb szerkezeti koncepcióival, mint a „szuverén állam”, „Birodalom” és „Civilizáció(k)”? A szuverenitás, mint koncepció, támadásnak van kitéve a globalizáció és globális kormányzás részéről? Érvényes a „Civilizációs elmélet” mint egy fogalmi eszköz a nemzetközi kapcsolatok tanulmányozása tekintetében?

Geopolitikai értelemben, egy „pólus” egy független állam, mely az összefüggő területekre erőteljes hatást gyakorol és képes egybegyűjteni őket. Más szavakkal, egy „pólus” katalizátor, mely igazgat és egyesít egy olyan geopolitikai területet, mely közös civilizációval rendelkezik. A „Birodalom” elméletének vonatkozásában azt gondolom, hogy ma teljesen félreértik, így sok ember, összekeverve a valóságot a sötét karikatúrájával, „Amerikai Birodalomról” beszél! A „Birodalomról” megfelelő és helyes módon beszélve, a következők a nélkülözhetetlen feltételei: kiterjedt területi dimenzió, különböző népek és vallási közösségek együttélése, szupranacionális alkotóelv. “Fecisti patriam diversis gentibus unam”, ahogy a római formula mondja.

Hogyan látja az Ön országának szerepét egy esetleges többpólusú világban?

Az USA általi érintettként, arra kényszerítve, hogy a Földközi-tengeren egy amerikai repülőgép-hordozó teljesíthesse a feladatát, Olaszország nem képes teljesíteni természetes feladatát, mely földrajzi helyzetéhez kapcsolódik, a Balkán és Észak-Afrika irányába. Olaszország csupán a nyugati rendszerrel való szakítása és a többpólusú világrend megszületése után lesz képes a lehető legnagyobb potenciálját elérni, mint az egységes és független Európa mediterrán organizátora.

A modern világ fejlődésének mely tendenciáit ítéli pozitívnak és melyeket negatívnak? Az Ön véleménye szerint mi enyhíthetné a negatívakat, vagy fokozhatná a pozitívokat?

A kortárs szellemiség legsúlyosabb betegségei azok, melyeket a nyugati civilizáció képvisel: individualizmus, racionalizmus, materializmus, hedonizmus. Mindezen tendenciák eredete a Metafizikai Princípium tagadása, és következésképpen egy végső cél felé való orientáltság életünk folyamán. E jellemzően „nyugati”betegségek kezelésére szolgáló „gyógyszerek” a spirituális doktrínákban találhatóak meg, melyek Eurázsia tradicionális örökségét képezik.

Van reális fenyegetése egy Harmadik Világháborúnak? Ez mivel járna?

Biztos, hogy ez a fenyegetés létezik. Az Irán elleni háború, melyet a Szíria elleni terroristatámadásokkal vívnak, az amerikai stratégiai terv része, mely a peremvidéken létrehozandó hegemóniát tűzte ki célul, mivel ez az ellenőrzés alapvető fontosságú Oroszország blokkolásához, valamint annak elkerüléséhez, hogy a „szívtájék” a világhatalom középpontjává váljon. Boldognak kellene lennem, ha tévednék, de úgy tűnik számomra, hogy a gazdasági válság arra készteti az Egyesült Államokat, hogy igénybe vegye a katonai erejét, felgyorsítva ezzel az összecsapás alkalmait

Articolo precedente

L’Egitto tra l’incudine della crisi istituzionale e il martello dell’indebitamento

Articolo successivo

Il ruolo della Cina nello sviluppo economico dell’Africa